Több, mint 4 éve, hogy a coaching pszichológia képzésem első napjain azt írtam a flipchartra a coach jövőkép mezőbe, hogy ADHD coach. Nem tudtam még, hogy pontosan mit is fogok csinálni addig, mennyi élet és munka tapasztalatot fogok szerezni, és milyen emberekkel fogok összekapcsolódni. Hiszek abban, hogy semmi sem történik véletlenül.
Egyik közeli magyar rokonunk Svédországban pszichiáter. Már több, mint 10 éve beszélgetünk az aktuális témákról, mint az ADHD, mi van itthon és mi van ott a rendelőkben, izgalmas filmeket nézünk és könyveket ajánlunk, és például magyar nyelvű DSM 5 kézikönyvet viszünk ajándékba.
A gimnáziumi évek alatt (lassan 20 éve – atyaég) pszichológus akartam lenni, és rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvasok és előadást hallgatok azóta is (csak néhány személyes kedvenc szerző – Dr. Máté Gábor, Dr. Buda László, Feldmár András, Pál Feri atya, Popper Péter, Orvos-Tóth Noémi – és még sokan mások). Mára azonban ez már nem csak hobbi.
Lassan 15 éve, hogy először olvastam a coachingról és megfogalmaztam, hogy egyszer én is coach leszek, azóta folyamatosan tisztul a jövőkép, hogy nem csak “sima” Business coach, hanem attól valami sokkal komplexebb, vagy mondjuk azt, holisztikusabb, és ennek a szemléletnek egyik fontos aspektusa a neurodiverzitás iránti fogékonyságom.
Már évek óta, de leginkább az első “csodabogár” (bár nem neurodiverz, hanem szuperérzékeny) gyermekem születése óta foglalkoztat az idegrendszeri sokszínűség témája, szinte szerelem témává vált.
A Ringató foglalkozás, ahová jártunk a kislányommal, a Kék Erdő alapítvány udvarán volt, így egyre többet tudtam meg a szenzorosságról és az autizmusról is és izgalmas emberekkel kapcsolódhattam, számos tapasztalatot gyűjtöttem a neurodiverzitásról. Nemcsak emberileg, hanem szakmailag is próbáltunk kapcsolódni és közös projekteken gondolkoztunk. A kislányom legjobb barátnőjének anyukája pedig épp gyerekekkel foglalkozik ebben a témában így általa egyre többet tanulok róla én is.
Egyre több közeli ismerősömben, barátomban merül fel mostanában (és nem általam), hogy “kicsit neurodiverz” és dönt úgy, hogy mostantól valami egészen mást vagy máshogy csinál, mint eddig, például vállalkozást indít vagy szabadúszó lesz, mert nem akar tovább “bekorlátozva” működni. Szakmájukban sikeres, elismert, gyakran vezetői pozícióban levő személyekről van szó.
Csodálattal tölt el annak figyelése, hogy egy neurodiverz pl. magasan funkcionáló autista vagy ADHD-s gyermek milyen tüneteket mutat csecsemő majd gyerekkorában, milyen nehézségekkel szembesül az óvodában, majd iskolában, milyen címkéket kap, esetleg diagnózist, kezelést, fejlesztést. Milyen környezetre és támogatásra van igazán szüksége?
Hogy működik majd a társas kapcsolataiban felnőtt korában, hol és mit fog dolgozni, és végülis mit visz magával a gyerekkori címkéiből, tüneteiből, mondjuk egy pénzügyi vezetői pozícióban vagy épp informatikusként? Hogyan befolyásolja mindez a felnőtt mindennapjait, és mennyire tudatosan kezeli? Tud róla egyáltalán?
Mit is jelent a neurodiverzitás?
Az emberi idegrendszer sokféle, és az emberek különbözőképpen érzékelik és kapcsolódnak az őket körülvevő világgal. Ezek közt nincs helyes vagy helytelen, mindegyik érzékelési mód az emberi agyműködés egy természetes variációja.
A legtöbb ember agya mégis hasonlóan működik. Az ő címkéjük a “normális”, vagy jobb esetben az “átlagos”, más néven neurotipikus.
A neurotipikus képesség-és érzékelési profiltól eltérő profilok alá nem csak az ADHD sorolható be, hanem az autizmus, a diszlexia, a diszkalkulia, a diszgráfia vagy a Tourette-szindróma is. Ők a neurodivergensek.
Nem minden neurodiverzitást diagnosztizálnak, sőt nem is mindegyik diagnosztizálható. Ez azt jelenti, hogy nem minden ember neurotipikus, aki annak tűnik.
Sajnos gyakran azt gondoljuk, hogy a neurodiverzitás orvosi kezelést igényel, hogy ezek az emberek és a gondolkodásmódjuk átlagosabbnak tűnjön.
A neurodiverzitás alapelve, hogy a sokféleség jó, és hogy a neurodiverz emberek úgy értékesek, amilyenek, és nem kellene erőltetni őket, hogy „normálisabbak” legyenek és jobban megfeleljenek a társadalmi normáknak.
A neurodiverzitás lehet veleszületett (például autizmus), vagy szerzett (például trauma miatti agyi sérülés).
Minden ember eltérően teljesít az élet bizonyos területein, egyes területeken jól boldogul, míg másokban gyengébb. Vannak azonban, akiknél nagyon látványos a különbség. Ilyenkor már kisgyerekkorban kap a gyermek egy diagnózist. A legfontosabb, hogy mostantól lesz egy címkéje. Ezt követik az egyéb címkék, amiket a tanároktól és az osztálytársaktól kap majd, majd ezzel a címkékkel teli súlyos hátizsákkal érkezik meg a munkahelyre ahol a hátizsák még nehezebb lesz.
Milyen jó lenne, ha nem „normálistól eltérőnek”, hanem az „átlagostól eltérőnek” tekintenénk azt, aki idegrendszerileg máshogy működik.
A neurodiverzitás, mint megközelítés feleslegessé teszi a címkéket és a hozzájuk kapcsolódó megbélyegzést.
Előfordulhat, hogy valamely ügyfél esete meghaladja a szakmai kompetenciáimat. Természetesen ebben az esetben ezt mielőbb jelzem és pszichológus vagy pszichiáter kollégák bevonását is javaslom a közös munkába. Magamat nem tartom a klasszikus értelemben neurodiverznek, viszont mondhatom, hogy szuperérzékeny introvertált vagyok, annak minden előnyével. Erősségem a strukturáltság, a fókusz tartás, az empátia és az értő figyelem. Régóta követem neurodiverz személyek életútját a magánéletben és a munkában is és bevallom, a velük való közös munka számomra a legizgalmasabb a coachingon belül.
A mindennapi élet tapasztalatai mellett igyekeztem képezni magam szakmailag is az elmúlt években, a Magyar Coaching Pszichológia egyesület műhelyeinek és kutatócsoportjának köszönhetően Dr. Johnsen Borbála Norvégiában élő coaching pszichológus “Trauma és coaching” című előadás sorozatán vehettem részt, és a tanultakat igyekszem beépíteni a munkámba. Borbála elmondása szerint a coaching módszertana jelenleg közelebb áll a trauma feldolgozáshoz, mint a hagyományos kognitív terápiák, mivel nagyon összecseng a traumából való fejlődéssel, és a személyiségfejlődéssel.
Elhangzott, hogy a legújabb kutatások szerint az emberiség 15-25 százaléka születésétől fogva neurodiverz, viszont ez az arány 46 százalék, ha a szerzett neurodiverzitást is nézzük, ami például traumatikus életesemények hatására alakul ki. Az emberiség ekkora része nem funkcionál jól a jelenlegi rendszerekben, de ez nem az ő hibájuk, hanem a rendszer nem elég rugalmas.
Dr. Máté Gábor Kanadában élő magyar származású pszichiáter, az ADHD és a traumák legelismertebb nemzetközi szakértőjének könyveit olvastam és egész napos budapesti workshopján is részt vettem a trauma – a gyógyulás útjai témában. Mondhatom, hogy egy életre szóló élmény volt
Mostantól az elérhető szolgáltatásaim között szerepel az ADHD (neurodiverz) coaching is, és egyúttal elindult a blogom is, amelyben személyes tapasztalataimat osztom meg. Köszönöm ha velem tartotok!